Ariadne barlangjai

Az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1998-ban alakult meg, elődje az 1988-óta létező MÁFI Barlangkutató Csoport utódjaként. Jelenleg 34 hivatalos tagja van. Egyesületünk fő tevékenysége a barlangkutatás, elsősorban hazánkban. Fő kutatási területünk a Csévi-szirtek barlangjai, ahol 25 év alatt 18 kilométer új járatot fedeztünk fel. E mellett az Aggteleki-karszton, a Bükkben és a Budai-hegységben voltak, vagy vannak kutatott barlangjaink, melyeknek hosszát összesen 2 kilométerrel gyarapítottuk. A bontások mellett a feltáró kutatáshoz szorosan kapcsolódó tudományos kutatásokat is végzünk. Geoelektromos szelvényezéssel, légnyomjelzéssel, müontomográffal próbálunk még ismeretlen barlangjáratokat, összefüggéseket kimutatni. Sok pontos hőmérsékletmérést, felszíni topográfiai mérést végzünk, valamint barlangi ásványok kormeghatározásával is foglalkozunk.

Természetesen nem csak dolgozni szoktunk. A hazai barlangjárások mellett több spanyolországi barlangász expedíciót szerveztünk, illetve részt vettünk más csoportok által szervezett külföldi barlangtúrában. A barlangok mellett a kanyonozás, sziklamászás, hegymászás, túrázás is kiemelt helyet foglal el a csoport életében. Túráinkat, kutatásainkat filmeken, fotókon örökítjük meg.

Ariadne bg low

Kapcsolódó anyagok: Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület

NKFI BOX

banner 7PROBA 2014

banner 7PROBA NEMET v2

banner 7PROBA vw v2

A megismerés kalandja!

Rendezvényünk a Facebookon

banner 2014 pedaloca